Belső virág stúdió

Atma


A belső virág stúdió a gyógyításról, gyógyulásról szól. Festészettel 14 éves korom óta hobbi szinten foglalkozom, később ehhez kapcsolódó szakmát választottam. Azonban az életem úgy alakult, hogy az emberek gyógyítása, és az emberi lélek kérdési lettek a mindennapjaim. Az eredeti szakmámból csak a festészet maradt meg,  bár a mandaláimat/festményeimet is gyógyításra használom. Ráhangolódással festem őket, ezáltal oldhatóak a lélek és a test blokkjai, vagy akár segítségül szolgálhatnak egy megálmodott cél elérésében.

Emellett kineziológusként, energiatest kezelőként és más típusú módszerekkel is dolgozom aszerint, hogy a hozzám fordulónak mire van a legnagyobb szüksége.

Gyógyítóként elsőként a Spirituális Választerápiát (SVT) tanultam meg, aminek megismerése a tudatomat teljesen és véglegesen kirángatta abból a berögzült gondolkodásból, amivel az életről rendelkeztem. Ezután vezetett el ez az út a kineziológiához, ami rendkívüli módon tárta fel bennem az elraktározott, ám meg nem oldott ügyeimet. Később Deeksha adó lettem, majd a Vonzómező technikát (AFT) és az Elmeakupunktúrát (A4M) ismertem meg és sajátítottam el, ezután pedig Biodinamikus Cranio Sacrális kezelő és Access Bars kezelő és Access Testkezelő lettem.

Jelenleg a homeopátia medreiben merültem el, és alkalmazom egyenlőre a gyermekeimen nagy sikerekkel.

A belső virág stúdióba azokat várom, akik szeretnék, hogy az életük kalandos és regényes, néha nagyon nehéz, néha nagyon jó sűrűjében tovább haladjanak önmaguk felé. Hogy segíthessek csatorna lenni önmagadhoz és a saját Isteni segítődhöz, akinek minden bizonnyal egy a feladata, hogy ehhez a virághoz téged eljuttasson és éld a csodáját minden nap. Abban tudok segíteni, hogy elindulj az öngyógyulásod, önmegvalósításod útján bármi akadálya is legyen ennek. Hogy kibogozzuk azokat a szálakat, amik a jelenbeli nehézségekhez vezettek. Ezeket mindazzal a módszerrel teszem, ami a legjobban működik számodra. És te elindulsz lépésenként, önállóan, mégha külső segítséghez is folyamodsz, amely egyre növekvő tudatossághoz és lényed gyógyulásához vezet. Az önmunka minden emberben azt a felszabadító érzést eredményezi, hogy ' Könnyebb élni! '

Belül, mindig pontosan tudod mi a következő lépés, amit tenned kell, egy fontos dolog van, hogy ne legyints erre az érzésre/megérzésre, hallgass rá, és indulj el.

Ha szeretnél többet megtudni, személyesen megtapasztalni, kipróbálni az általam képviselt módszereket, kérj személyes konzultációt az alábbi űrlapon vagy az elérhetőségeimen keresztül.

Kelemen Dóra Krisztina Tel:06 30 241 7135
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el